Fogorvos Gyöngyös

Fogágyunk épségének fontossága

Tekintettel arra, hogy ma már a fogszuvasodás megelőzése és kezelése fogorvosi szempontból megoldottnak tekinthető, a fogágybetegségekre sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk, mert ezek kezelése lényegesen nehezebb és a felnőttkori fogvesztések leggyakoribb okaként tartjuk számon.

A fogágy épségének jelentősége még nem kellőképp épült be a köztudatba. Ugyanakkor köztudott, hogy a fogat körülvevő szövetek regenerációs hajlama korlátozott. A sorvadási folyamatok csak megelőzhetőek, illetve lassíthatóak,visszafordításukra nincs lehetőség. Ezért fontos a fogágy gyulladásmentesen tartása és helyes ápolásának elsajátítása. Ebben nyújt segítséget a fogorvosi rendelőben tett rendszeres látogatás (évente egyszer vagy kétszer), melyet mi a „recall” módszer bevezetésével segíthetjük, melynek még nincs hagyománya a hazai gyakorlatban. Ilyenkor a fogorvos vagy dentalhygienikus egy általános szájüregi szűrővizsgálat után eltávolítja a nem tisztítható helyeken képződött fogköveket, és személyre szabott tanácsokkal látja el a pácienst.

Fogágyunk két különálló egységből áll: az egyik az íny, a másik a fogakat rögzítő hármas egység, amit a gyökérhártya, a fogmeder nyúlvány csontja és a foggyökér külső része, a cement alkot.